A szeretetmegvonás felér egy bűncselekménnyel

 Kategória: önismeret

Nagyon sok esetet hallunk, amikor a már felnőtt elmeséli, hogy gyermekként a jól megszokott verés mellett a szeretetmegvonás is a büntetés, nevelés része volt. Amikor a családi, avagy a gyermek-szülő konfliktus mindig ezzel végződött, és sosem volt kibeszélve. Sosem volt feloldva.

A legnehezebb, amikor egyik szülő sem siet a gyermek védelmére, hanem mind a két fél a saját meglátása szerint bünteti a gyermeket, anélkül, hogy ezt megbeszélték, feloldották volna.

Ilyen esetekben a gyermek nem azért cselekedett jót, hogy anya örüljön, vagy apa boldog legyen, hanem azért, hogy ne legyen otthon feszültség, vagy ne kerüljön elő a nadrágszíj, vagy fakanál kombináció.

De mi történik ezekkel a gyermekekkel, ha felnőttekké válnak?

A konfliktus minden kapcsolat építő, vagy romboló alapköve, attól függően, hogy mit kezdünk vele. Sem barátságban, sem munkahelyi kapcsolatokban, sem pedig a szerelemben nem lehet elkerülni őket. És bizony a szeretet nem elég, kiváltképp, ha nem tanultunk meg jól szeretni.

A vita vége nem lehet a szeretetmegvonás

Ismerős, amikor nem szólnak hozzád? Amikor egy légtéren belül levegőnek néznek? Amikor egyetlen vita vagy egy kiadós veszekedés vége a némaság, a csend, ami jobban fáj, mint bármi más?

Ilyenkor megvonják tőled a szeretetet, nem adnak belőle, és Te azt érzed, elsorvadsz. Mert ahelyett, hogy megtalálnátok a közös nevezőt, voltaképp legyalulják a lelked.

Az esetek nagy többségében ilyenkor mindig az enged és közeledik a másikhoz, akinek jobban fáj. Mert bizony a szeretetmegvonás ölni képes. Ezt pedig feloldani általában nem a „bántalmazó” fogja, sokkal inkább az, akit bántalmaznak.

És elkezdődik a gyermekkor tovább görgetése.

Az, akit annak idején bántottak, most bántalmazó lehet. És nem adja majd alább. Amint látja, hogy neked fáj, ha hallgat, ha tudomást sem vesz rólad, ha nem eszik a vacsorából, ha nem bújik melléd, annál inkább folytatja majd a kisded játszmákat, újra és újra, mindaddig, amíg nem lépsz.

Ördögi kör. Van megoldás?

Mindig van. Legegyszerűbb kilépni a kapcsolatból és vissza se nézni. Ilyenkor, ha van bennünk erő, keresünk egy külső segítséget, hogy feldolgozzuk a velünk történő traumákat, és fájdalommentes életet élünk tovább, levonva a konzekvenciákat. Ezzel a megoldással átadjuk a szenvedésre jogosító kuponunkat a következő jelöltnek, aki az exünk új szerelme lesz.

Hiszen az igazi megoldás az lenne, ha maga a bántalmazó keresne segítséget.

Mert a némaságban, a büntetésben ő is szenved, mert neki is fáj. Különösképpen úgy, hogy fogalma sincs, hogyan kell feloldani egy konfliktust. Így folytatja és esze ágában sincs abbahagyni, és nem is tudja, hogyan kellene. Ameddig ezt be nem látja, folyamatosan, minden kapcsolatában így jár majd el. Az eszközei lesznek egyre kifinomultabbak, egyre ösztönösebbek, mert megérti, ez egy olyan golyó, ami elől senki nem tud majd kitérni.

Azzal pedig, hogy azt látja, bárkivel játssza is el ezt a hidegháborút, mindig sérülés, majd megadás a vége, könnyen érezheti, mindig igaza van. Hiszen mindig megadja magát a „gyengébb”.

Az igazság azonban az, hogy a bántalmazó képes így leélni az életet és így elhagyni a földi világot. Mert nem fordul segítségért. Mert meg sem fordul a fejében, hogy nem azért hagyják el, mert nem szerethető, hanem azért, mert a párkapcsolataiban felébred az életösztön. Hiszen a folyamatos ki nem beszélt konfliktusok megölik a lelket. Akit pedig állandóan bántanak, előbb-utóbb menekülni fog.

Menekülni fog a család, a szerelem, a munkahelyi kapcsolatok felhígulnak, és barátok sem lesznek igazán. Mert mindenki megtartja majd a három lépés távolságot, hiszen mindenki védi majd önmagát.

Falat húz a család, falat a barátok, a munkatársak, és csak az sétál majd be a csapdába, aki számára ismeretlen a terep.

Így élni azonban nem lehet.

vágyainkpánikbetegség