Férfiak a párkapcsolatban – férfiként a párkapcsolatban

 Kategória: férfiak, önismeret

Az egyszerű háztartásoktól a szakemberek csapjáig mindenhonnan magasnyomással zúdul ránk a férfierő megkérdőjelezése, rossz vagy alul működése, hiánya és félreértelmezése. Hol vannak a férfiak? Mindenki hallja a kérdést lelki füleivel, mert már annyit hallotta másoktól a fizikai fülével is.

Evolúciós szempontból a férfinek jól meghatározott szerepe volt az első emberi közösségekben. Az emberi faj fenntartása, a vadászat és a védelmezés szerepkörein kívül feltehetően senki nem várt el többet tőlük. Sem az ősasszonyaik, sem a munkáltatójuk, sem a társadalmi elvárások. Ha most gondolatban nagyot ugrunk az idősíkon, és generációs szempontból nézünk rájuk, akkor mindjárt rá is ébredünk, hogy még a nagyszülőktől sem hallottunk erről a kérdésről sokat. Mindenki tette a dolgát. Persze, kicsit szőnyeg alá söpört hallgatás volt ez részükről. Mert valójában belesütötték a férfaik hamuba sült pogácsáiba a ki nem mondott vagy a nagyon is éles elvárásokat. Ki ne tudna felidézni játszótéri jeleneteket, amikor az anyuka rászólt a síró gyermekére, aki épp elesett: -Nem történt semmi baj, állj föl, a kisfiúk nem sírnak!

A férfiak erősek, a férfiak nem sírnak, és nem is foglalkoznak lelki kérdésekkel, csak mennek tovább, és dolgoznak, teremtenek. A családjukért.

Aztán jött a 20. és a 21. század, és megváltozott minden. Már nincsenek jól behatárolható női és férfi szerepek. A nők is lehetnek magasan képzettek, sikeresek, erősek, és hozhatnak annyi pénzt a konyhára, mint az erősebb nem képviselői, vagy épp még többet is. Önmagukban ezek a tények még mindig felhangok és jelzők nélkül állnak, a baj ott kezdődik, amikor feltöltjük olyan gondolatokkal, ami végképp összezavar mindent. Mert a férfi nem találja a jól megszabott helyét így a párkapcsolatokban, a nők pedig ujjal mutogatnak, hogy lám-lám, ők is tudják ezt. Sőt! Még közben gyermeket nevelni, Jamie Oliver receptet az asztalra varázsolni, fitness bérletet havonta pipálni, társadalmi életet élni, közösségi oldalon megosztani. Van, aki magát is áltatva kimondja: Nincs szükségem egy pasira!

Ezt az egész helyzetet pedig tulajdonképpen csak újraértelmezni kellene.

Nem úgy van szükség rájuk, ahogy eddig. Hála az égnek, mert így az is kiderülhet, hogy ők is képesek a sztereotipikus elvárásokon túl is jól és jót tenni. A nagy különbség jelenleg abban van, hogy a nők nagyon sok transzgenerációs és személyes tehertől szabadulnak fel, mert el mernek menni külső segítséget kérni, ezért fejlődnek, változnak, haladnak. Ennek következtében pedig egy haladó, terheitől felszabaduló nő és egy külső, objektív szakember tükrében nem megmártózó férfi között nehezen átjárható szakadék lesz.

Pedig! A férfiak is tudják azt, amit a nők! Láttam már majd’ 2 méter magas kliensemet zokogni, aki iránt hihetetlen szeretetet éreztem amiért, ezt megengedte magának. És a legkisebb mértékben sem gondolta cikinek sem ő sem én. Természetes volt. És láttam már olyat is, aki mindenáron meg akart szabadulni az akadályaitól, annak érdekében, hogy jobb kapcsolati minőséget tudjon élni. Gyorsan haladtak, és el is érték a céljukat. Nem voltak ebben a témában jobban elveszve, mint a nők. Nekik csak odaérni nehezebb, mert azt tanulták meg, hogy akkor sincs semmi baj, ha elesnek és fáj. Akkor is menni kell tovább, és még sírni sem lehet egy „kisfiúnak”. Pláne! Férfiként a párkapcsolatban.

társfüggőségönszeretet